Karakterológia /2.rész/

Az előző részben Hippokratész típustanát foglaltuk össze. Ez az az elmélet, amely napjainkban is használatos. Természetesen sokan, sokféleképpen alakították már az eredeti meghatározást, de alapjaiban mindig ugyanaz maradt.

Johannes Gall

A történelem során akadtak olyan gondolkodók is, akik a testfelépítést próbálták a benne lakozó személyiséggel összhangba hozni. Ezek közé tartozik Johann Caspar Lavater (1741–1801) német fiziológus és misztikus is, aki az egyes vérmérsékleti típusok fiziognómiájával foglalkozott. Úgy vélte, összefüggés van a testmagasság és a személyiségvonások között; csak az erős, ép testben lakozhat kiegyensúlyozott személyiség. A fizikailag erős, energikus ember rendszerint magas, izmos, tömör csontú, élete pedig nyugodt, és kellő lelkiereje is van. A gyenge személyiségek viszont fizikailag is kisebb, soványabb alkatúak, gyenge csontozatúak, satnya izomzatúak.

A 18-19. század fordulópontján nagy vitát váltott ki Johannes Gall (1758-1828) frenológiai elképzelése. A tudós a koponyaalak és a személyiség közti összefüggést vizsgálta az ő korában még modernnek számító módszerekkel: rajzolásos mérési eljárással (kranioszkópiával), koponyadudorok letapogatásával, a fej kopogtatásával, a koponyasérültek megfigyelésével. Tette mindezt abból az okból, mert meggyőződése volt: az arc és a koponya egy meghatározott vonásához vagy területéhez speciális lelki sajátosságok vannak hozzárendelve. Elmélete kb. 1860-ig élt, majd elvetették, azonban a frenológia, mint vizsgálati módszer, őt tekinti megalkotójának a történelem.

Ernst Kretschmer

Az első újabb kori jelentős típustan Ernst Kretschmer (1888–1964) német orvos, pszichiáter nevéhez fűződik. tudományos munkásságának középpontjában a testfelépítés és a személyiségjegyek, valamint a lelki zavarok kapcsolata állt. Kretschmer Tübingenben egy neurológiai klinikán dolgozott, és a mániás-depresszív kórképeket, valamint az első világháború hatására kialakult poszttraumás (korabeli megfogalmazásban: hisztériás) kórképeket tanulmányozta.

Munkássága során azon megfigyeléséből indult ki, hogy egyes meghatározott pszichiátriai kórképek és a testfelépítés közt összefüggés van. A cirkuláris pszichózisnál (mániákus depresszió) kerek, piknikus alkat látható, a szkizofrének inkább leptoszom, szikár testűek; egyik alcsoportjuk, a katatón csoport viszont inkább atletikus, izmos és magas.

	testalkat	jellem
Piknikus	Nagy terjedelmű, zömök termet, gyenge izomzattal	labilis érzelemvilág, könnyű ingerelhetőség, kedélyhullámzás, alacsony gátlásszint, gyenge kontroll az érzelmek felett, hajlamos a bőbeszédűségre,tempójuk hangulatuktól függ, társaságkedvelő gondolkodás
Atletikus	Karcsú, magas termet, fejlett kidomborodó izomzattal	változatos lelki élet, érzelmi ls mentális téren inkább tapadnak, nehezen állítódnak át; nehezen befolyásolhatóak, ún. szívós emberek, akik nem könnyen fáradnak el; munkamódjuk szabályos; száraz, néha fantáziátlan gondolkodás
leptosom	Magas sovány termet, lapos mellkas, hosszú vékony kezek és lábak	érzelmi életét kettősség jellemzi, ezért nehezen kiszámítható; zárt típus, mély belső érzelmi élettel; kifelé mást mutat, mint amit érez; erős önfegyelem, állandó kontroll

A szerző tisztában volt azzal, hogy súlyos lelki betegek testalkata alapján nem lehet általános következtetésekre jutni – annak ellenére sem, hogy maga a tipológia pontosan az extrém példák alapján született. Tudományos önkritikával hangsúlyozta azt is, hogy nem minden beteg jelleme felel meg annak a testalkati kategóriának, amelybe belekerül – csak valószínűségi, gyakorisági alapon lehet állítani, hogy a piknikus jellemű személyek inkább köpcösök, a szkizofrének pedig inkább szikárak.

Kretschmer elméletét az amerikai William Sheldon (1898-1977) pszichológus fejlesztette tovább, amelynek részleteit a következő bejegyzésben olvashatják.

A tisztánlátó /2. rész/

A cikk előző részében egy iolyan különleges képeségű emberről (Gerard Croziet) írtunk, akinek csodálatos képessége lehetővé tette számára az, hogy információkhoz jusson olyan eseményekkel kapcsolatban, amelyek még meg sem történtek, vagy az esemény valamikor a múltban következett be. Bármilyen hihetetlen is, de a paranormális képességek talán legtöbbet vizsgált és ellenőrzött területe a hatodik érzék, de ettől a ténytől függetlenül még mindig sok titokzatosság lengi körül a jelenséget. Az egyik legérdekesebb a hatodik érzékkel – idegen szóval extraszenzoros percepcióval – kapcsolatban, hogy a kutatások során  arra a felsimerésre jutottak a szakemberek, hogy azzal a tulajdonsággal, amivel a látó emberek rendelkeznek, vagyis azzal, hogy dolgokat megérzünk, megálmodunk jó előre, szinte minden ember rendelkezik. Bizonyára mindenki volt már olyan helyzetben, hogy valakire gondolt, és az az illető valamilyen kapcsolatba lépett velünk még aznap. Édesanyáknál figyelhető meg elég gyakran aza jelenség, hogy szinte olvas gyerekeinek a gondolataiban, és pl. már akkor felébred álmából, amikor a baba esetleg még azon tűnődik, hogy most miért is sírja fel a lakást. Ismerősömmel esett meg, még érettségi tájékán, hogy egy olyan érzés bujkált benne, hogy egy tételt, a 18-ast sokkal alaposabban ki kell dolgoznia, mint a többit. Ez a késztetés aztán – mesélte – annyira felerősödött benne, hogy a vizsga napján még a folyosón is ezt a tételt biflázta. Mondanom se kell, hogy a tétel, amit húzott, a 18-as volt. Barátom ettől a megérzéstől még nem vált látnokká, vagy jóssá, de megerősített engem abban a hitemben, hogy bizonyos körülmények hatására minden emberben beindulhatnak olyan lelki folyamatok egész sora, amelyek azt eredményezik, hogy bizonyos dolgokat képesek vagyunk megérezni. A jó látóemberek azonban nagyon ritkák, azok pedig akik irányítani is képesek ezt a képességüket, még ritkábbak. Eredményességi mutatóik azonban akár egyformák is lehetnek. Amerika elsőszámú látóasszonya, Jane Dixon, aki több pontos jóslatával ejtette ámulatba a világot, pontosan megjósolta a Kennedí-fivérk, Maryiln Monroe, Martin Luther King, vagy Ronald Reagen elleni merényletet, illetve gyilkosságokat.

Ronald Reagen esetében nem volt pontos, mert az elnököt holtan látta, de mivel jóslatát bizonyos körökben bagyra értékelték, az elnök védelmét megerősítették, így életben maradt. Dixon asszony azonban jóstehetségének nem teljesen ura. Mint azt egy vele készített interjú során elmondta, nem tud jósolni, mert egyszerűen nem lát semmit. Ám ha egy olyan nap jön el, amikor biztosan tudja, hogy kinyilatkoztatást fog kapni, akkor nincs számára lehetetlen. Amikor látomása van, az olyan, mintha egy másik szem nyílna ki a fejében, és látja az eseményeket, de soha nem színesben. A másik véglethez tartozott az 50-es években elhunyt nagyszerű magyar látnok Kele János, aki a rendőrés kötelékén belül eltűnések kivizsgálásával foglalkozott. Kelét a társai csak léleklátónak nevezték különös képességei folytán. Kele tökéletesen ura volt különleges képességeinek, és eredményességi mutatói bár nem érték el Gerard Croizet, a már említett látnok értékeit, nem volt oka szégyenkezésre. Módszerei hasonlóak voltak Croizet-éhez, hiszen ő is akkor volt igazán elemében, amikor az eltűnt személy használati tárgyai közül valamelyiket a kezében tarthatta. A látnokok munkáját a rendőrség, mint már említettem, időnként igénybe veszi, hogy egy-egy bonyolultabb üy kivizsgálásakor segítség a hatóságok munkáját. Így tettek a rendőrök a Yorkshiri Hasfelmetsző esetében is, aki 1975-1980 között követte el gaztetteit. Ennél az esetnél azonban a már jól bevált látnokok sorra csődöt jelenettek,  amikor jelentkezett egy Mrs. Nella Jones nevű háziasszony a rendőrsége és elmondta, hogy már napok óta a Hasfelmetszőről álmodik, és szerinte olyan adatok vannak a birtokában, amelyeknek esetleg hasznát vehetnék a nyomozásban. Mrs. Jones szerint a gyilkost Peternek hívják, Bradfordban feleségével egy olyan házban, ami valami magaslaton áll. Gyakran jár egy hatalmas teherautóval, amelynek oldalán egy nagy „C” betű látszik. Amikor aztán a rendőrök elfogták a tettest, és összehasonlították a kapott adatokat, érdekes egybeeséseket tapasztaltak: a tettes neve Peter Sutcliff volt, aki valóban Bradfordban, egy magasan fekvő kerületben lakott a feleségével. Egy szállítócégnél volt alkalmazásban, mint teherautó sofőr. A cég emblémája pedig egy nagy „C” betű, minden a cég tulajdonát képező autón rajta volt. Nella asszony tehát egy nagyszerű látnok lenne? Szó sincs róla. Látomása azóta az eset sem voltak, és nem is igen vágyódik utánuk. A rendőrségen azonban elmondta, hogy szerinte azért történtek rá ezek a látomások, mert a gyilkosságsorozat annyira felháborította, ohgy amikor arról hallott, hogy a rendőrség látó emberek segítségével próbál a tettes nyomására bukkanni, ő is segíteni akart.  A nagy indulati töltés aztán végül beindította nála lappangó képességét, amely azután ahogy jött, úgy el is múlt, amikor a kiváltó ok megszűnt. A szakértők egyetértenek abban, hogy a látnoki, vagyis extraszenzoriális képességet igenis vizsgálni. Ennek érdekében több módszert is kidolgoztak. A következő - egyben befejező – részben erről a vizsgálatról, és annak eredményeiről lesz szó.

/Mikl Ottó összeállítása nyomán/

Karakterológia /1.rész/

Az emberiséget már ősidők jellemzi, hogy néhány gyorsan elvégzett megfigyelés alapján típusokba sorolják a körülöttük zajló eseményeket, vagy a környezetükben felbukkanó embereket. A legtöbb esetben nem törődünk azzal, hogy helyes-e megfigyelésünk, vagy csupán egy megérzés alapján ítélünk meg másokat. Hajlamosak vagyunk első ránézésre megállapítani valakiről, hogy milyen életet él, honnan származik, vagy éppen azt, hogy mivel foglalkozik. Biztosan Ön is volt már úgy kedves Olvasó, hogy az utcán járva, egy pillantás alapján eldöntötte valakiről, hogy tanár, vagy katona, a beszéde, viselkedése alapján nagyképű, vagy barátságos, stb.

Ez nem egyéni, hanem mindannyian hasonlóan gondolkozunk, és valamennyien „polcrendszeren” helyezzük el agyunkban a látottakat, halottakat. Ezt a rendszerezést könnyíti meg a típusok megalkotása.

Az ilyen gondolkodás már évezredek óta jellemzi az embert. Az első ilyen témájú feljegyzések a szanszkrit írásokban az ókori ind orvosok megállapításait tartalmazzák, miszerint a nőket és férfiakat három-három csoportba sorolták. E szerint a női típusok: a gazella, a szarvastehén és az elefánttehén, míg í férfi típusok: a nyúl, a csődör és a bika. Azt már az olvasó gondolataira és fantáziájára bízom, hogy a megnevezett csoportokba milyen tulajdonságok alapján sorolták az embereket…

Az első érdemi típustan kb. az i. e. 3000-ben íródott. Ez nem más, mint az indiai Ájurdédikus típustan. Ez testfelépítés szerint három csoportba sorolta az embereket, és rendelte hozzá a típusokra jellemző tulajdonságokat, valamint betegségeket.

	Vata	Pita	Kapha
Testfelépítés	Karcsú test markáns testrészekkel (csuklók, vénák) Hűvös, száraz bőr.	Átlagos testfelépítés, arányos test, stabil súly. Vörös vagy szőke haj, pirospozsgás arccal.	Túlsúlyos és lassú
Betegségek	Evés- és alvászavarok valószínűsíthetőek; szorongás, álmatlanság veszélye áll fenn.	Izzadékonyság, magas testhőmérséklet. Pattanások, fekélyek, aranyér valószínűsíthető.	Lassan emészt. Zsíros hajú, sápadt arcú. Allergia, arcüreg problémák, szívbetegségek valószínűsíthetőek.
jellem	Impulzív személyiség (cselekvés és hangulat változékony); kezdeményező, de nem kitartó	Kiszámítható, gyors, határozott viselkedés, kritikus, szenvedélyes időszakokkal.	Nyugodt típus. Ritkán dühös, lassan eszik, lassan cselekszik, sokat alszik. Csökönyös, halogató, késlekedő.

Ezt a felosztás, illetve típustant az indiai orvosok a mai napig használják, követik.

Hippokratész

Tudományos vizsgálóeljárások híján az ókori bölcsek a jellemet, a személyiségképet mai szemmel ezoterikusnak-misztikusnak ható keretbe próbálták meghatározni. Az őselemek megértésére való törekvés több görög bölcset is arra ösztönzött, hogy az emberi jellemzőket ezekkel hozza kapcsolatba. Thalész (kb. i. e. 620–546) a világ minden dolgának eredetét a vízre vezette vissza, Anaximenész (kb. i. e. 585–525) a levegőre, Hérakleitosz (kb. i. e. 535–475) a tűzre, Empedoklész (kb. i. e. 490–430) pedig mind a négy elem együttesére. Archélaosz (kb. i. e. 5. sz.) szerint a tűz-víz arány mind a testi különbségeket, mind pedig a lelki eltéréseket magyarázza.

Hippokratész (kb. i. e. 460–377) és tanítványai alkották meg azt a típustan, amely – a pszichológia révén ­– a mai napig fennmaradt és használatos. Ezek az ókori gondolkodók abból a megfigyelésből indultak ki, hogy egyes betegségeknél a szervezet bizonyos testnedveket választ ki, így a gyulladásos folyamatoknál nyálkát, gyomor- és bélhurutnál sárga, valamint fekete epét. Más lehetőségek, illetve orvosi ismeretek hiányában az egyes megbetegedéseket e nedvek túlsúlyával magyarázták.

Galenus

Kb. 500 évvel később Galenus (kb. i. sz. 130–200) római orvos volt az, aki továbbgondolta ezt az elméletet. Úgy vélte, a négy típus pszichés eltéréseit az őselemek okozzák. A szangvinikusoknál a melegség és a levegő, a kolerikusoknál a szárazság és a tűz, a melankolikusoknál a nedvesség és a föld, a flegmatikusoknál pedig a hidegség és a víz a meghatározó. Feltételezte, hogy a vér és az idegek a már említett őselemeket tartalmazzák, és innen származik a vérmérséklet, azaz a temperamentum elnevezés.

A két modell összekapcsolása útján alakult ki a jelenleg is ismert négy típus meghatározása:

• A szangvinikus személy életvidám. Arcszíne és megjelenése egészséges benyomást kelt, gyors felfogású és mozgású. Könnyen dühbe gurul, de hamar le is csillapodik, szalmaláng-természetű. Társaságban szeret beszélni, barátságos.

• A kolerikus személy igen tetterős, arcszíne sárgás (epés), határozott benyomást kelt, testtartása is ezt sugallja. Érzelmi reakciói igen gyorsak, és sokáig fenn is maradnak, ezért nagy indulatokkal, sértődékenyen viszonyulhat másokhoz.

• A melankolikus arckifejezése gondterhelt, külseje törékeny, mozdulatai inkább lassúak. Nehezen lehet benne érzelmeket ébreszteni, és nehezen szánja rá magát a döntésekre. Ha érzelmeket él át, azok negatívak és tartósak.

• A flegmatikus személynek mind a megjelenése, mind a kommunikációja egykedvű és jellegtelen. Lomha mozgású, lassú érzelmei vannak, higgadt és közönyös, nehezen hozható ki a sodrából.

A következő részben tovább utazunk az időben és a különböző típustanok közül olyanokkal is megismerkedünk, amelyek napjainkra már feledésbe merültek.

A tisztánlátó /1. rész/

A rendőrség munkájában egyáltalán nem ismeretlenek az olyan esetek, amikor egy-egy bűntény kapcsán közeli hozzátartozók olyan infoirmációkkal szolgálnak az esettel kapcsolatban, amelyet víziókban, vagy álmok formájában kaptak. De az már meglehetősen szokatlan, amikor a nyomozati munka során a hatóságok olyan emberek segítségét veszik igénybe, akik képesek látomások formájában segítséget nyújtani a hatóságoknak. Az egyik ilyen különlegs képességű embert, aki sok bűntény kivizsgálásában nyújtott komoly segítséget a rendőri szerveknek, Gerard Croziet-nek hívták. Croziet 1909-ben Utrecht-ben született, és gyermekkorában sokat betegeskedett. Először hatévesen törtek rá látomások, amelyekben  egy közeli hozzátartozójának  a halálát látta meg több héttel az eset bekövetkezte előtt. Látomásai ezután az eset után egyre gyakrabban jelentkeztek, és mivel azok általában helytállónak is bizonyultak, a kisfiú sokat szorongott. Szüleinek azonban nem merte bevallani azt, hogyvíziók gyötrik. Zsidó származása végett a második világháború alatt sokévet töltött koncentrációs táborokban. Itt jelentkezett az a képessége, hogy meglátta az embereken, ha azok pár nap múlva meghalnak. Emlékirataiban erről úgy számolt be, hogy egy reggel új csoport deportáltat hoztak a koncentrációs táborba. Ahogyan a jövevényeket nézte egyszer csak olyan érzése támadt, amit csak akkor érzett, ha látomások törtek rá. E helyett azonban azt látta, hogy a transzport nagy része elvesztette a színeit, és csak fekete-fehérben voltak láthatóak. Mindez csupán pár percig tartott, aztán minden visszatért a megszokott kerékvágásba. Nem tudta, hogy mit jelent ez, egészen addig, amíg nem hallotta, hogy a frissen deportáltak nagyrészét kivégezték. Csak azok maradtak életben, akik nem szürkültek, akiket „színesben” látott. Croziet itt tökéletesített azon képességét is, hogy kilépve saját testéből, előre ment az időben, hogy tudja, mit hoz számára a holnap. Így élt a háború végéig, manőverezve a jövő és a jelen között, gondosan titkolva társai előtt különleges képességeit.

Paranormális tudását először 1949-ben, dr. Tenhaeff professzornak tárta fel, aki az Utrechti egyetemen parapszichológiát tanított. A professzor és Gerard harminc évig dolgoztak ezután együtt, elhőtlen, korrekt munkatársi kapcsolatban. Dr. Tenhaeff derített fényt arra, amit Gerard is sejtett, hogy bizonyos emberek gondolatait képes meghallani, vagyis telepatikus képességekkel is rendelkezett. Mivel Croziet képes volr dr. Tenhaeff gondolati közléseit is venni, a professzor elhatározta, hogy egy olyan próbának veti alá kísérleti alanyát, amelyről nem tud. Egy éjjel az egyetem laboratóriumában több személy jelenlétében került sor a kísérletre. Gerard nem volt bent az épületben, hanem odahaza aludt. A professzor intenzíven azt a gondolatot sugározta a médiumnak, hogy jöjjön be a laborba. Pár percnyi erőfeszítés után megcsörrent a telefon, és a vonal túlsó végén Gerard álmosan a felől érdeklődött, hogy minden rendben van-e a laborban. Egy másik alkalommal a professzor azt a képességét vizsgálta, hogy vajon mennyire megbízhatóak a jövőbe látó képességei. Ezért itt is egy próbát tett. Elmondta, hogy egy előadást fog tartani, és arra kérte Gerardot, hogy állítsa össze látomásai alapján a résztvevők ülésrendjét. Amikor ez megtörtént, a leírt adatokat borítékba zárták, és egy olyan páncélszekrénybe zárták, amelyet csak akkor lehetett kinyitni, amikor a beprogramozott idő letelt. A kérdéses napon mindenki odaülhetett, ahová csak akart, de ahová helyet foglalt, azon már nem változtathatott. Mindenki meg volt lepődve azon, hogy a valoság és a látomás kb. 80 %-ban fedte egymást. Ez után az eset után kérték fel dr. Tenhaeffet a hatóságok arra, hogy egy gyermekgyilkosség kapcsán egyik médiumának segítségét vegyék igénybe. A professzor választása Croziet-re esett, aki vonakodva bár, de elfogadta a megbízást. Gerard teljesen éber állapotban diktálta le a hatóságoknak egy olyan bűncselekmény részleteit, amelyről szinte semmit sem tudott, hogy mindenki elképedt. Pontos személyleírást adott még magáról az elkövetőről is, de a későbbiekben a bíróság az általa nyújtott információkat nem vette figyelembe, és a gyanúsítottat, akire a személyleírás pontosan illett felmentette. Ettől a pillanattól kezdve Croziet elég gyakran fordult meg a rendőrség épületében. Szívesen elvállalt olyan eseteket, amikor eltűnt személyeket kellett megtalálnia, azonban a gyilkossági ügyeket továbbra sem vállalt szívesen. Mint elmondta, nyomasztóan hat rá az, hogy végig kell néznie a gyilkosságot, és fél attól, hogy esetleg tévedhet. Pedig igen ritkán tévedett.

Módszere abból állt, hogy a keresett személy tulajdonát képező tárgyat vett a kezébe, pl. egy sálat, vagy egy kendőt, és azt lehunyt szemmel morzsolgatta, a homlokához szorította, stb. Ilyenkor, mint elmondta, képek villantak fel a fejében, amelyek időnként folyamatos cselekménnyé álltak össze, amit aztán lediktált. Eredményességi indexe ebben az időben jóval felette volt a 80 %-nak és ezzel a legjobb képességű látnokokat is lekörözte. Elmondása szerint, ha látomása van, a fejében megnyílik egy ablak, amelyen keresztül látja azokat a dolgokat, amire kíváncsi. Ez az ablak nyílhat a múltba, de nyílhat a jövőbe is. Megállapította még azt is, hogy ha olyan eset fordul elő, amikor valamilyen eltűnésen dolgozik és a keresett személy életben van, akkor színesben jelenik meg alőtte, míg ha már halott, fekete-fehér a „kép”. További megfigyelése volt Gerardnak az is, hogy csak olyan dolgokat volt képes meglátni, amelyeket képek formájában is meg lehetett jeleníteni. Elvont fogalmak, illetve számok számára nem voltak értelmezhetőek. Ez alól csak egy eset volt kivétel, amikor heteken keresztül az 1980-as számot látta maga előtt fekete-fehérben, amikor aludt. Az esetről beszámolt dr. Tenhaeffnek is, és elmondta, hogy szerinte ez a halálát jelenti. Croziet-et ekkor sem hagyta cserben fantasztikus képessége, hiszen öt évvel a halála előtt megálmodta annak dátumát. Majd később kénytelen volt végignézni saját haláltusáját is. 1979-ben minden idejét arra fordította, hogy ügyes-bajos dolgait rendezni tudja, és nyugodt lélekkel léphessen az 1980-as esztendőbe., és várhassa azt a napot, amikor számára minden fekete-fehér lesz.

Hamarosan folytatjuk…

/Mikl Ottó összeállítása nyomán/

Építészet és radiesztézia

A geopatikus sugárzások Földünk keletkezése óta léteznek, beépülnek génjeinkbe. Ha szervezetünket megfosztanánk ezektől az ingerektől, feltehetően beláthatatlan következményekkel járna. Azonban tapasztalataim szerint szervezetünk érzékenyen reagál ha hosszú időt töltünk el földsugárzások között, pl. akkor, ha ágyunkat ilyen helyre tesszük.
Sokan azt gondolják a radiesztézia, a földsugárzások mérése a 90-es évek felfedezése. Történelmi tények, leírások igazolják ennek ellenkezőjét. Az első írásos emlékeink az i.e. 2200 körül élt Yü császárról szólnak, aki rendkívüli képességekkel rendelkezett, amelyek segítségével vízfolyásokat, forrásokat, érclelőhelyeket fedezett fel. A későbbi kultúrákban is találkozhatunk olyan személyiségekkel, akik víz után kutattak, nyugalmas, megfelelő helyet jelöltek ki a lakóházak számára.
Gyakran előfordult, hogy középületet, templomot, kolostort de még parasztházat sem építettek fel anélkül, hogy a föld belsejének adottságait előtte fel ne mérték volna. Mai ismereteink szerint pl. a templomok építése előtt minden esetben felmérték a területet. Saját méréseim is alátámasztják azt a nézetet, hogy a szószéket és oltárt erős sugárhatásnak kitett helyen állították fel. Egyes elméletel szerint a szószékről prédikáló papnak szüksége van a földből jövő inspiráló energiára ahhoz, hogy lángoló, magával ragadó beszédet tudjon tartani.
Elődeink sokkal több szállal kötődtek a természethez, mint ma, és sajnos a civilizáció előre-haladásával ezek a természetes ösztönök elhaltak. Nomád őseink mindig legelő állataikat követték és szállásaikat ott építették fel, ahol állataik békésen megpihentek. Természetesen erre ma nincs lehetőségünk. Ennek ellenére nagyon fontos, hogy megfelelő helyen alakítsuk ki mindennapi életterünket. A következőkben néhány hasznos szempontra szeretném felhívni az építkezők figyelmét.
A telek kiválasztásánál és a házhely kijelölésénél az első fontos szempont, hogy a telek közelében 60-80 méteren belül - működő - transzformátorház vagy más erősen sugárzó elektromos berendezés ne legyen. Nagyon fontos továbbá, hogy a ház tájolása a főirányokban, tehát észak-déli vagy kelet-nyugati irányba történjék. Ez meghatározza a Hartmann-háló elhelyezkedését, ugyanis az épület falai képesek ezt a szabályos alakban megjelenő sugárzást megváltoztatni és irányától eltéríteni. Abban az esetben, ha az épület falai 20 foknál kisebb szöget zárnak be az észak-déli iránnyal, az épület átrendezheti a mágneses teret és a sávok a falakkal párhuzamosan „futnak” (1. ábra). Amennyiben a falak 20 foknál nagyobb szöget zárnak be a főirányokkal, akkor ez a "berendezkedés" nem következik be, az ingersávok égtáj szerint haladnak keresztül az épületen (2. ábra). Ebben az esetben a semleges terek létezésének esélye nagyon lecsökken.
A következő nagyon fontos szempont, hogy a leendő hálószobák alatt vízér ne legyen. Természetesen ügyelni kell a csatornarendszer kiépítésére, a csővezeték hálózat tervezésére is a "vízér-hatás" elkerülése érdekében. Szintén nem elhanyagolható a hálószoba mérete sem. Sajnos manapság nagyon divatos a kicsi, ún. hálófülke kialakítása. Az embernek, ugyanúgy mint minden élőlénynek megfelelő élettérre van szüksége, és ez természetesen a hálószobára is vonatkozik. A szűk tér energetikailag nem felel meg az élőlényi szervezet szükségleteinek, és egy ilyen helyen elképzelhetetlen a nyugodt, hatékony, illetve regeneráló pihenés.
Két dologra szeretném még felhívni a figyelmet. Az egyik a sok helyen alkalmazott padlófűtés. Ez egy valóban gazdaságos építészeti megoldás, arról azonban a legtöbben elfeledkeznek, hogy a lehelyezett csövekben áramló víz nem más, mint mesterséges vízér, ami erősen káros mágneses térrel, sugárzással bír.
A másik, hogy az elektromos berendezéseket kerüljük az ágy egy méteres környezetében. Sok helyen található a fekhely fejrészénél, közvetlenül az ágy mellet álló asztalkán elektromos ébresztőóra. Szinte lehetetlen a megfelelő alvás ilyen elektromágneses sugárzás környezetében. A leggyakoribb tünetek a váll- és nyakfájás, reggeli fáradtság felkeléskor, gyakori fejfájás.
A geopatikus sugárzások ismerete mindenki számára szükséges. Az élet minden területén és így az építészetben is nagyon fontos lenne alkalmazni a már meglévő ismereteket és tapasztalatokat.

Íráselemző vagy írásszakértő?

Az írás vizsgálata során számtalan jellemzőt, ún. írásjegyet vizsgálnak a szakemberek. Kezdve onnan, hogy a papíron hol helyezkedik a szöveg, egészen olyan apró elemekig, mint például a kezdő vagy végvonalak, az ékezetek, stb. Azonban a vizsgálat eredménye nem azonos a grafológusok (íráselemzők) és az írásszakértők esetében. Első olvasásra talán furcsának tűnik ez az állítás, azonban a két kifejezés, két különböző szakterületet ölel fel.

A grafológus, vagyis az írás elemzésével foglalkozó szakember kizárólag kézírással foglalkozik, míg az írásszakértő nemcsak ezt vizsgálja, hanem géppel (írógép, számítógép segítségével) készült szöveget, valamint olvashatatlan írást is analizál.

A másik lényeges különbség, hogy a grafológus számára az írás elemzése során nem feladat annak valódiságát bizonyítani, hiszen az írásminta felvételekor ez a szempont megerősítést nyer, vagyis ismert az írás készítője. Ezzel ellentétben az írásszakértő legfontosabb feladata annak megállapítása, hogy a vizsgálatra leadott minta készítője megegyezik-e a feltételezett személlyel, tehát hamisítvány-e az írás.

Szintén különbséget fedezhetünk fel abban is, hogy a grafológus az írásminta készítőjének tulajdonságait, jellemét, erősségeit, gyengeségeit, egyszóval személyiségét vizsgálja. Ezzel ellentétben az írásszakértő alapvetően nem foglalkozik a minta készítőjének jellemzőivel, viszont megállapítja annak nemét, korát, műveltségi szintjét, illetve anyanyelvét. Ezek vizsgálata közben azonban óhatatlanul megjegyzéseket állapíthat meg a készítő magatartására, viselkedésére vonatkozóan (pl. agresszivitás, becsületesség).

A grafológusok nagy része viszont pontosan ezen a tulajdonságok - nem, kor, anyanyelv – megállapítását nem vállalják fel, és az írásminta felvételekor ezért rögzítik a készítő korát, nemét, kezességét, iskolai végzettségét. Adódik a kérdés, hogy miért nem kísérlik meg a grafológusok meghatározni a duktor (az írásminta készítője) nemét, illetve korát. A választ a pszichológia adja meg, miszerint a biológiai kor és a naptári életkor nem mindenkinél esik egybe (gyerekes felnőttek, illetve „koravénnek” nevezett személyek), továbbá léteznek férfias nők és nőies férfiak is.

Természetesen a két szakterület képviselői nem keresztezik egymás útjait, hiszen írásszakértő nem vállal jellemrajzkészítést és grafológusként én sem fogadtam el soha arra vonatkozó megbízást, hogy egy írás vagy aláírás valódi, illetve hamis.

A telepátia /3. rész/

A NASA – az eddigi kísérletek alapján – egy olyan megbízatást kapott a hadseregtől, ami azóta is páratlannak számít a paranormális jelenségek kutatásának területén. A feladat az volt, hogy végezzenek kísérleteket az Apolló program keretében a Hold-Föld távolságban. Merész ötlet, ami alaposan feladta a leckét a NASA szakembereinek. Kellett találniuk ugyanis egy olyan személyt, aki orvosilag alkalmas, gyakorlata van a nagysebességű és nagy magasságú repülésben, valamint képes elsajátítani mindazokat az ismereteket, amelyek egy űrhajós kiképzés során szükségesek, és mellesleg azért az átlagosnál jobb telepatikus képességekkel birtokában van. Azt az embert, aki mindezeknek a követelményeknek megfelelt, Ed Mitchellnek hívták.

Mitchell vállalta, hogy a hosszú és kimerítő kiképzés mellett, még gyakorolja három másik személlyel a telepatikus kapcsolatfelvételt is, vagyis megkezdték a szinkronizációt.

Azon a napon kezdték meg a kísérleteket, amikor a holdkomp a Hold felszínére ért. Mitchell három másik társa a Föld különböző pontjain tartózkodott ez időben úgy, hogy Ed semmit sem tudott azok tartózkodási helyéről. A kísérleti alanyok egyike a Sziklás-hegység gyomrában, 50 emelet mélyen, egy atombiztos támaszponton tartózkodott. A második célszemély egy atom-tengeralattjáró fedélzetén a sarki jégsapka alatt kb. 400 méteres mélységben volt, míg harmadik társuk egy szállodai szobában, de a Föld túloldalán volt megtalálható. A kísérlet célja az volt, hogy kiderítsék mi az, amit megbízhatóan lehet továbbítani olyan személyek között, akik speciálisan erre a feladatra vannak kiképezve. A máik feladat az volt, hogy megállapítsák ekkora távolságból egyáltalán lehetséges-e telepatikus kapcsolatot kialakítani, és a harmadik része a feladatnak, hogy próbáljak meg kideríteni, milyen sebességgel továbbítódnak a gondolati kisugárzások.

A kísérlet keretén belül egyszerűbb és bonyolultabb rajzok, festmények és fotók szerepeltek, illetve meghatározott szövegek, mondatok továbbítását kísérelték meg, valamint egyszerű mentális és érzelmi reakciók leközlését tervezték.

A megrendelő valószínűleg csalódást érzett az eredmény kiértékelését követően, pedig a kísérlet meglepően jól sikerült. Az egyik dolog, ami azonnal világossá vált, az volt, hogy függetlenül a célszemélyek tartózkodási helyétől a kapcsolat valamilyen formában létrejött. Tehát azt az energiát, ami a gondolatainkat továbbítja, nem lehet leárnyékolni. A másik dolog, amire kíváncsiak voltak, az a sebesség volt. Nos ez is tartogatott meglepetéseket. A bonyolult, és részleteiben mai napig sem ismert kísérletsorozat kimutatta, hogy a telepatikus kapcsolatfelvétel rendkívül gyors, és egyben lassú. Lassúnak azért lassú, mert hosszú időt vesz igénybe, amíg a célszemély egyáltalán fel tudja fogni a neki szánt adást, és azt képes valahogyan értelmezni. Az információk terjedésének sebességéről azonban óvatosan csupán annyit közöltek, hogy az túllépi még a fény sebességét is, vagy ha nem, akkor talán nem is ebben a dimenzióban terjed.

A csalódást azonban leginkább az okozta, hogy bebizonyosodott: a telepátiát a titkosszolgálati munkában jelen formájában nem lehet alkalmazni. Az egyszerűbb ábrák leképezése még csak-csak sikerült valahogyan, de a fotók és a festmények továbbítása komoly feladatnak bizonyult. A vevő személyek inkább csak színek kavalkádját látták, és csak ritkán állt össze belőle egy olyan részlet, amelyet képesek voltak felismerni. A szövegek, fogalmak átvitelénél a célszemélyek teljes csődöt mondtak, illetve csak a szöveg hangulati tartalmát tudták érzékelni. Ami viszont egyértelműen sikeresnek ígérkezett, az az érzelmi reakciók átvitele volt. Ezeket az érzelmi kisugárzásokat minden, a kísérletben résztvevő személy képes volt egyértelműen azonosítani, és az érzelmi töltést pontosan definiálni.

Ez a nem mindennapi kísérlet két dolgot azonban egyértelműen bebizonyított: az első, hogy a telepátia, mint jelenség, valóban létezik. A másik dolog, ami bizonyítást nyert az volt, hogy a jelenséget nem lehet a gondolati szabadság ellen fordítani. Amire gondolunk, nem hallatszik ki, talán csak egy kicsit.

A vizsgálatok azonban nem tudtak magyarázatot adni arra, hogy mi a telepátia hatásmechanizmusa, mi az az energia, ami amit idegrendszerünk kisugároz, és ami képes áthaladni akár 50 emeletnyi tömör grániton is. A kutatások azonban a mai napig is tartanak…

/Mikl Ottó összeállítása nyomán/