2012. január 13., péntek

Albert Schweitzer (1875. január 14. – 1965. szeptember 4.) orvos, teológus, zenetudós, humanista filozófus

Gyermekkorát Gunsbachban töltötte, ahol édesapja protestáns lelkipásztor volt. Kilencéves korától a parókia orgonáján játszott. A középiskolát Mulhouseban végezte, ahol 1893-ban érettségizett. A strassburgi egyetemen kezdett tanulni teológiát és filozófiát, Párizsban pedig Charles-Marie Widor orgonaművésznél, a Saint-Sulpice katedrális orgonistájánál orgonát. Majd 3 éven keresztül folytatta filozófiai és teológiai tanulmányait Párizsban és Berlinben. Ez utóbbi városban doktorált filozófiából 1899-ben. Disszertációjának címe Kant vallásfilozófiája a Tiszta ész kritikája és a Vallás az értelem határain belül esszék alapján (Die Religionsphilosophie Kants von der Kritik der reinen Vernunft bis zur Religion innerhalb der Grenzen der blossen Vernunft). 1901-ben írta meg teológiai disszertációját Az utolsó vacsora különböző, egymástól eltérő, újabbkori történeti értékelésének kritikai bemutatása címen (Kritische Darstellung unterschiedlicher neuerer historischer Abendmahlsauffassungen) s melyet 1906-ban publikált. Tübingenben 1913-ban jelent meg átdolgozott kiadása A Jézus-élet-kutatás története címmel (Geschichte der Leben-Jesu-Forschung). 1902-ben habilitált evangélikus teológiából (A messiási titok és Krisztus szenvedésének misztériuma (Das Messianitäts- und Leidensgeheimnis), majd docensként működött a egyetemen és a Szent Miklós templom lelkészeként szolgált. Ő volt az, aki megáldotta Theodor Heuss, a későbbi (első) NSZK-államelnök házasságát. 1905-ben jelent meg Johann Sebastian Bach című műve franciául, 1908-ban pedig egy új, német nyelvű Bach-monográfiát adott ki. A politikai és vallási eszméi szembeállították kollégáival: a németbarát lelkészek nem kedvelték benne a liberálist, míg a liberális lelkészek nem kedvelték benne a németet. Mindennek a tetejébe 1912-ben feleségül vette Helene Bresslaut, Harry Bresslau zsidó történész lányát. 1905–ben, 30 évesen orvosi tanulmányokat kezdett Lüttichben (Liège) a párizsi evengélikus misszió önkéntes orvosokat kereső felhívására. A kormány külön engedélyével tudta ezt csak megtenni, mert már a strassburgi egyetem docense volt. 1912-ben avatták orvossá. 1913-ban írta meg orvosdoktori disszertációját. 38 évesen és három diplomával a tarsolyában indult el Afrikába.
1913-ban kórházat alapított a francia Egyenlítői-Afrikában, a mai Gabonban. A francia hadsereg már 1914-ben, az első világháború kitörésekor házi őrizetbe vette őt és feleségét. 1917-ben Schweitzeréket kitoloncolták Afrikából, és fogolytáborba internálták Franciaországban (Bordeaux, Garaison, majd St.Rémy de Provence). 1918 júliuásig tartózkodtak a táborban. Ezt az időt arra használta fel Schweitzer, hogy kidolgozza etikai álláspontját, melynek központi gondolata a következő: „Élni akarok, de mások életének tiszteletben tartása mellett” (Az élet tisztelete). A háború végén visszatértek az immár Franciaországhoz csatolt Elzászba. Schweitzer megkapta a francia állampolgárságot, újra a Szent Miklós templom lelkésze lett és a strassburgi kórházban orvosasszisztensként kezdett dolgozni. Nathan Söderblom svéd püspök közbenjárásának köszönhetően Schweitzer előadásokat tartott Svédországban etikai meggyőződéséről, az élet tiszteletéről. Orgonahangversenyeket adott, a bevételekből fizette vissza adósságait, illetve gyűjtött pénzt az őserdei kórház újjáépítéséhez. Schweitzer 1924-ig Európában maradt, majd visszatért Afrikába, ahol újjáépítette és berendezte kórházát, alkalmassá téve több ezer afrikai beteg fogadására, akik közül háromszáz leprás volt. Gyakran visszatért Európába, hogy előadásokat tartson és orgonakoncerteket adjon, amelyekkel a pénzügyi hátteret biztosította. A Pál apostol misztikája, az Indiai gondolkodók világszemlélete, és az Élet tisztelete című könyveivel vált világszerte ismertté az 1930-as években.
1939–1948 között Lambarénében maradt, mivel a háború miatt nem volt módja visszautazni Európába. 1948-ban tért vissza ismét, utána folytatta az oda-vissza utazást egészen 1965-ben bekövetkezett haláláig. A második világháború utáni időkben számos kitüntetésben részesült. 1952-ban Nobel-békedíjat kapott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése