2011. október 18., kedd

Miről árulkodnak a betűid?


A grafológiai vizsgálatok egyik tárgya a betűk jelentéstartalmának vizsgálata. A különböző szakkönyvek különféle tulajdonságokkal kötik össze a betűket, azonban ezek lényege többnyire egyezik. Az alábbiakban a legfontosabb betűkkel és azok leggyakrabban hangoztatott jelentésével ismerkedhet meg az olvasó.
 
a
A munka betűje. A gyakorlati embert, és annak a munkához való viszonyát jeleníti meg, azaz Én és a Munka. Ha az ovál magassága kisebb, mint a törzsvonal, akkor nagy megterhelés számára a végzett tevékenység. Ha nagyobb, mint a törzsvonal, alulfoglalkoztatottságról beszélünk, vagyis nem elegendő számára az a munka, amit végez, mert többre is képes lenne. Ha az ovál és a törzsvonal eltávolodik egymástól, nem szereti a munkáját, illetve abban az esetben, ha a törzsvonal írásakor hurkot képez, szívesen csinálja, élmény számára a munkája.
 
b
A birtoklás betűje. Az anyagi javakkal való viszonyt mutatja, annak megszerzésére és megtartására irányul törekvéseket. Ebben az esetben az anyagi javak alatt nemcsak pénzt értünk, hanem tárgyakat, érzelmeket, információkat, embereket, stb. ha az írott „b” betű zárt ovállá módosul, írója erősen szeretné a megszerzett javait meg is tartani, ha nyitott, annak nyitási nagysága mutatja, hogy mennyit enged el magától írója.
 
d
A család betűje. A családon belül is az anya és az apa viszonyát mutatja. A törzsvonal és az ovál távolsága, illetve egybeírása utal a szülők közti viszonyra (legalábbis ahogy az írásminta írója érzi), ezentúl ha a törzsvonal távol áll az ováltól, akkor az a családtól (anya, apa, testvérek) való elszakadást jelezheti. Ezenfelül a „d” törzsvonalának hurkossága a szellemi kihívások igényéről is tájékoztatást ad.
 
e
A szellemi önértékelés, és a szeretet betűje. Azt mutatja meg, hogy írója tisztában van-e szellemi értékeivel, nem becsüli-e túl, vagy éppen alul önmagát ezen a területen. Ezenfelül szeretetigényünk érzékeny mutatója. Torzulásai esetleges negatív élményekre utalhatnak.
 
f
A férfiszerep mutatója mindkét nem esetében. A férfiaknál a férfiasságot, a nőknél az ehhez való viszonyulást mutatja. Ha férfi esetében több a huroktartalom (alsózónában plusz hurok képzése), írója számára fontos a férfiasság, és annak megélése. Ha nő esetében több a huroktartalom, a férfiak mentálisan és fizikálisan is fontos szerepet játszanak életében.
 
g
A szexualitás betűje. Jelzi írójának vágyait, törekvéseit, élménykészségét és azok megvalósulását. Az ovál az „én”, a hurok pedig a szeuális érzék és érték mutatója. A hurok mérete mutatja az igényt, a hurok képzése és vonalvezetése az élmény megvalósulását. Formája pedig az élmény milyenségéről ad visszajelzést.
 
gy
A párkapcsolat, az intim párkapcsolat betűje. A kettős betűben a „g” az író személy, míg az „y” a párja, partnere. E két betű egymáshoz viszonyított nagysága, távolsága, valamint kötöttségük, vagy éppen kötetlenségük árulja el a kapcsolat minőségét. Az oválok az érzelmi, a hurkok a szexuális együttlét fontosságát és igényét jelzik.
 
i
A legteljesebb Én, az író személy „érték-mértéke”, azaz a személy önértékelését mutatja. abban az esetben az „i” betűk jellemzően kisebbek a többi középzónás betűnél, írójuk alulértékeli önmagát, míg ellenkező esetben túlságosan is magabiztos lehet attól, hogy többnek gondolja magát, mint ami. Az „i” betű magasságának változatossága az önbizalom ingadozását jelképezi.
 
k
A kreativitás, a kivitelezés betűje. Megmutatja, hogy írója a munkavégzés területén a tervező, vagy inkább a kivitelező típushoz tartozik. A felsőzónás hurok az elmélet (tervezés) fontosságát jelzi, míg a középzónában elhelyezkedő hurok kialakításából a gyakorlati kivitelezésre következtethetünk.
 
l
Az ismeretek, a tudás betűje, amely szellemiségünket. Ismereteinket jelöli. Megmutatja, hogy van-e igényünk az ismeretek megszerzésére, és rendelkezünk-e élményekkel a szellemi szféra területén. Jelzi ismereteink szélességét, mélységét, biztonságát. Pedagógus betűnek is nevezik, mert útmutatást ad arról is, hogy írója képes-e a megszerzett tudás átadására. Utal arra is, hogy az elsajátított ismereteket a személy hogyan képes a hétköznapokban alkalmazni, kamatoztatni.
 
m
A szociabilitás, a társasági kapcsolatok mutatója. Abból, hogy írója árkádosan vagy füzéresen írja, következtethetünk a közösség felé való nyitottságára vagy az ettől való elzárkózásra. Az „m” első törzsvonala az „én”, a második a „te”, azaz a közvetlen társ, barát vagy partner, míg a harmadik törzsvonal a közösséget jelképezi. Attól függően, hogy melyik nagyobb, mutatja a közösséghez való viszonyulást, illetve azt, hogy mit, illetve kiket tartunk fontosabbnak életünkben.
 
o
Az „o” az „a” mellett másik én-kép betű. A teljességet, a mások számára érzékelhető Én-t jelképezi. Az önértékelés betűje, melyben minden érzetünk tükröződik. Az ovál magassága az Én értékelését, szélessége az Én-érzetet, esetleges sérült alakja, formája pedig a negatív élményeket mutatja. Harmónia-érzés esetén telt, pszichés sérülések előfordulásakor viszont formátlan, törött, horpadt vagy szöges lehet.
 
p
A női nemiség, a nőiesség betűje. Férfiak esetében az ehhez való viszonyt, nőknél saját nemük elfogadását jelenti. Ha plusz huroktartalom jelentkezik a betű írásakor, férfiaknál a fokozott szexuális igényre, míg a nőknél a nőiesség, illetve annak hangsúlyozására utal.
 
s
A szerzés betűje, mely az író személy anyagi javak megszerzése terén kialakított szokásait árulja el. Ha képzése során a betű felső részénél történő irányváltáskor keletkezik plusz hurok, „mentális élményt” is jelenthet számára az anyagi javak megszerzése. Ha a betű alsó részén ír plusz hurkot, a pénz megszerzése „fizikai” örömöt jelent írója számára.
 
sz
A munkatársi kapcsolatok betűje, amelyben az „s” betű az írás készítője, míg a „z” betű a munkatársat mutatja. Kettejük munkakapcsolatára következtethetünk az „sz” írásából, annak távolságára, illetve közelségére, valamint az egymáshoz való viszonyukra.
 
t
A vezetés betűje, melyben az áthúzóvonal helye és kialakítása alapján következtetünk írójának vezetési képességeire. Vizsgálatával a jegyzet külön foglalkozik, ezért itt csak annyit jegyzünk meg, hogy az áthúzóvonal magasságából az író személy dominancia igényére, a mások feletti „uralkodás” vágyára következtethetünk.
 
z
A harmónia betűje. Az író személy harmónia iránti igényét mutathatja meg, valamint azt, hogy képes-e ezt megteremteni önmaga és a külvilág között. Ha áthúzott a betű, a harmónia fontosságának megerősítéséről beszélhetünk, illetve túlbiztosító magatartásról. Ezenfelül az áthúzott „z” betű sok esetben a precizitás jele is.

További érdekességek és információk a grafológia világából a www.grafokontroll.hu weblapon.

2011. október 13., csütörtök

Az alma „hatalma"

"Naponta egy alma távol tartja az orvost."
"Mielőtt ágyba bújsz, egy alma, s az orvos koldulni megy ma."

 

Sok hasonló mondás igazolja, hogy az almát ősidőktől fogva a gyógynövények közé sorolták. Egészen különleges figyelem övezte, hiszen már az ősi egyiptomiak, görögök és rómaiak tisztelték és szerették az almát, több tucatnyi változatát nemesítették ki. India ajurvédikus orvosai voltak az elsők, akik hasmenés gyógyítására írták fel betegeiknek. Kínai orvosok századokon keresztül használták az almafa kérgét cukorbetegség gyógyítására. A német herbalista Hildegard is nyers almát ajánlott az egészséges embereknek, és főtt almát minden betegségre első kezelésként. A sápkóros kislányokat egynémely vidéken olyan almával etették, amelybe napokon át vasszögek voltak beszurkálva.
Az almafa gyökerének kérge florizin keserű glikozidát tartalmaz, mely a malária parazitákat elpusztítja, ezért a kinin pótszere volt. A modern tudomány felfedezte, hogy az almának rendkívüli gyógyító értéke van, hála a gyümölcs húsának, ami gazdag pektinben (az érés során feloldódó rostok anyaga). A nyers, finoman reszelt alma a különböző eredetű hasmenéseknek, a vérhasnak és a paratifusznak gyakorlatban bevált gyógyszerre. Nyersen fogyasztva segíti az emésztést, vitamin-, foszfor- és almasav-tartalmánál fogva az agyra jótékonyan hat, a vese és a máj működését is szabályozza. Az almalé frissen üdítő és kiválasztást fokozó ital, láz, gyulladás, rekedtség, álmatlanság, köszvény és emésztés körüli zavar esetén is ajánlott. Fontos azonban megjegyezni, hogy főleg kismamáknak és kicsiny gyermekeknek almalé fogyasztása mellett kerülni kell a pácolt, az erősen fűszerezett ételeket és a füstölt húsokat.

Sok helyen találkozhatunk az almával a mitológiában és az elbeszélő művekben is. Az alma a megtermékenyülés, érzéki szerelem s az eredendő bűnnek szimbóluma volt. Az alma egy közkedvelt „írói eszköz”, hiszen számos jelentés társítható hozzá. A Mátyás király életéről szóló legendákban is számos helyen megjelenik ezen gyümölcs. Példaként álljon itt az „Alma mese”.

Mátyás király – Az alma mese


Mátyás király egy napon arra volt kíváncsi, hogy melyik katonája a legfurfangosabb, akkor, amikor az eszével kell győznie és nem a kardjával. A király egy aranyalmát tett egy nagy szőnyeg közepére és így szólt a katonákhoz:

−Aki nekem azt az almát úgy ideadja, hogy nem lép a szőnyegre, mégis felveszi onnan, azt megjutalmazom!
−Hozhatunk-e hálót, vagy horgot, vagy botot, használhatunk-e valami eszközt az alma megszerzésére? − kérdezte az egyik szószólója a katonáknak.
−Hozhattok, használhattok, akár hálót, akár horgot, ámbár nem hal ez, hogy horoggal, hálóval kifogjátok! Vehettek a kezetekbe botot, ásót, kapát, ámbár nem föld ez, hogy kapáljátok, ássátok, nem tűnik ez el, hogy bottal üssétek a kihűlt nyomát! Hozhattok, amit akartok! − Mosolygott a katonák okoskodásán a bölcs király.
Próbálta az egyik katona, horoggal, a másik hálóval, a harmadik bottal megszerezni az aranyalmát, de nem tudta egyik sem elérni anélkül, hogy a szőnyegre lépett volna. Amikor már mindenki próbát tett, de eredményt nem ért el, előállt a legkisebb, legifjabb katona.
−Tehetek-e én is próbát?
−Ha az eszedet használod, bizony tehetsz! — mosolygott rá a király.
Az okos katona lehajolt, megfogta a szőnyeget, szépen felgöngyölítette majd a közepéig. Így aztán elérhette a kezével az almát anélkül, hogy rálépett volna.
− Uram királyom! Íme az alma! − mondta, majd odavitte a királyhoz az aranyalmát!
− Néked adom, jutalmul! −szólt a király.
S így az igazságos Mátyás király megtudhatta melyik a legfurfangosabb katonája. A többi vitéz pedig tanult a történtekből – rájöttek, hogy néha az ész győzedelmeskedik az erő felett.

2011. október 4., kedd

Színek és formák kavalkádja

A tanfolyamon készült Mandala
Győrben, a Metamorfózis Természetgyógyászati Központban a hétvégén immár második alkalommal került megrendezésre az üvegfestő, pontosabban a Magyar mandala készítő tanfolyam. A kétnapos oktatáson helyi és a környező országokból érkezett érdeklődőket Sántha Eszter kézműves vezette be az üvegfestés varázslatos világába. A formák szimbolikus jelentésén túl a hallgatók elsajátíthatták a különböző színek és színárnyalatok személyiségünk általi kifejeződését, valamint az ősi magyar szimbólumok jelentését. Az első napon előre elkészített sablonok alapján a résztvevők megtették az első lépéseket az üveg átformálásához vezető úton, és elkészítették életük első mandalájának kontúrvonalait. A délután folyamán aztán ez a fekete festékvonalak által határol, különböző formákat tartalmazó ábra hihetetlen átalakuláson ment keresztül a színek sokaságát felhasználó kezek által. A második nap csendes meditálással kezdődött, melynek során felszínre kerülhetett a tudat legmélyebb rétegeiben rejtőzködő alkotóember, és megszületett a résztvevők első önálló, saját tervezésű mandalája. De valójában mit is jelent ez a szó, hogy mandala?
Sántha Eszter
kézműves
A szó az ősi indiai szent nyelvből, a szanszkritból származik. Jelentése: kör, ív, körszelet. Más vélemény szerint jelentése az elmével is kapcsolatban áll (manas=elme). Eredetét tekintve leginkább a buddhista tibeti és indiai kultúrához köthető, ahol évezredek óta mai is használják meditációs technikákhoz, gyakorlatokhoz. Felépítését tekintve a mandala szimmetrikus kép, amelynek alapelmei geometrikus formák: kör, négyzet, háromszög és a többi sokszög. A mandalában a kör jelképezi a szellemiséget, a négyzet az anyagi világot, a színek pedig érzelmekkel töltik fel ezeket a területeket.

A kétnapos kurzus az elkészült színesebbnél színesebb és formájukat, alakjukat tekintve rendkívül változatos mandalák elemzésével zárult. A készítők a tanfolyam vezetőjének segítségével megtudhatták, hogy az általuk rajzolt formák milyen jelentéssel bírnak és személyiségük mely területeit jelenítik meg.

Most, hogy saját készítésű első mandalámat nézem elgondolkodom, hogy olyan varázslatos, eddig teljességgel ismeretlen területet fedezhettem fel, amely biztosan megváltoztatja további életemet, és bebizonyította számomra, hogy ha hiszek magamban és a bennem rejlő erőben és elszántságban, az eredmény nem marad el.
A mandala kaput nyit a szellemvilág és a magasabb én között, hogy általa részesei lehessünk a tökéletességnek, és ha a mandala kapcsolatot teremt, akkor a Metamorfózis Természetgyógyászati Központ szintén kapcsolatot nyit az érdeklődök és a jól képzett tanítók , mesterek között. Várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt!