A sorozat korábbi részeiben a clairvoyance, vagyis a hatodik érzék létének meglehetősen egyszerű vizsgálatáról olvashattak, amelynek alapjait dr. Rhine és felesége rakta le.
Miután hitelt érdemlően, laboratóriumi körülmények között sikerült nekik bemutatni a jelenséget, a tudományos világ ha nem is elfogadta, de el kezdte vizsgálni a jelenséget modernebb módszerek bevonásával is. Ők először is arra voltak kíváncsiak, hogy milyen körülmények között jelentkezik a látnoki képesség. A begyűjtött információkat gondosan elemezve érdekes következtetéseket vontak le. Az egyik dolog, ami feltűnt az volt, hogy az esetek döntő többségében olyankor aktiválódik ez a furcsa képesség, amikor valamilyen sorsformáló esemény bekövetkezte (katasztrófák, balesetek, betegségek, halálesetek) ha nem is várható, de a küszöbön áll. Lássunk egy-két ilyen konkrét esetet: 1965. október 21-én az angliai Aberfanti iskolát egy szénlavina több más épülettel együtt maga alá temetett. 128 gyermek halt meg a szerencsétlenség során. A katasztrófát megelőző napokban Plymuthban, és más környező városban többen jegyezték le naplójukban azt, hogy vagy vízióban mit láttak, vagy mit álmodtak. Az esetek elemzésekor több ponton kapcsolódtak a leírások az esethez. Ezek a pontok a domboldalon lezúduló fekete tömeg, a menekülő gyermekek kétségbe esett sikolya, és a menteni próbáló emberek voltak.
Egy másik eset még korábban történt, de jól mutatja, hogy ha hallgatunk a bennünk szunnyadó hangra, az még az életünket is megmentheti. A történetet mindenki jól ismeri, a Titanic hajó katasztrófájáról van szó. Kevésbé ismert azonban az a tény, hogy a végzetes napon, amikor a Titanic elindult utolsó útjára, nem mindenki foglalta el a helyét az indulásig. Azok az utasok, akik lemaradtak a hajóról, elmondták, hogy több egymást követő éjszkán is azt álmodták, hogy jeges vízben fuldokolnak, vagy hogy a hajó elsüllyed. Voltak olyanok is, akik még azt is megálmodták, hogy a Titanic jéghegynek ütközik. A kutatóknak az tűnt fel legkorábban, hogy az érzékek feletti érzékelés képessége az esetek döntő többségében alvás közben nyilvánul meg legerőteljesebben. Ezt az eredményt aztán felhasználva, komples kutatási programokat dolgoztak ki. Kimutatták ugyanis, hogy minél jobban elveszíti az ember a kontrollt gondolatai felett, annál nagyobb a lehetősége annak, hogy valakinek látomásai, megérzései támadnak. Az első jelenség, amit vizsgálat alá vettek, az a sokat emlegetett „Zr-ansz” állapot volt. Megállapították azt, hogy ez az állapot egy erősen beszűkült tudatállapotnak felel meg, amikor is a médium kapcsolata a külvilággal szinte teljesen megszakad, a kapcsolattartás gyakran csak egy személyre vonatkozik, a médium csak az ő hangját képes meghallani, a kapott utasításokat végrehajtani. Zransz állapotban a tudat gyakran elveszíti a kapcsolatát a testtel, és még extrém nagy fájdalom behatásokat sem képes érzékelni.
A másik jelenség, amit vizsgáltak, az a hipnózis volt. Hamarosan megállapították, hogy párhuzam vonható a hipnotizált személy viselkedése, és a médiumi transzállapot között azzal a különséggel, hogy a transzállapotot a médium hozza létre, mintegy hipnitizálva önmagát. Mivel a tudatbeszűkült állapotot nagyon fárasztó fenntartani, érthető, hogy a legtöbb médium elsötétített helyiségben tartotta bemutatóit, mintegy ingerszegény környezetben próbálva tartani önmagát.
A harmadik eset, amit vizsgáltak a kutatók, az az ún. jósálmodás volt. Megállapították azt, hogy a jósálmok általában vagy közvetlenül elalvás előtt, vagy közvetlenül ébredés előtt a legintenzívebbek.
A vizsgálatok ebben az irányban indultak el, két okból is. Az első, és legnyomósabb érv az volt, hogy sokan viszolyognak a hipnózisnak még a gondolatától is. A másik ok, amiért az álomkutatást választották, az az volt, hogy iparkodtak a kutatók olyan személyeket találni, akik mindenféle tekintetben teljesen hétköznapiak voltak. Az álomkutatás során jöttek aztán rá, hogy ha a kísérleti alannyal fenn is akarják tartani a kapcsolatot, nem szabad engedni mégsem azt, hogy elaludjon. Ennek a problémának az áthidalására dolgozták ki az ingerszegény vizsgálati eljárást. A módszer roppant hasznos és viszonylag egyszerű. A vizsgálati alanyt egy vízzel teli medencébe helyezik, ahol a víz sókoncentrációjának változtatásával el tudják érni azt, hogy az alany a víz színén lebeg. A víz hőmérsékletét olyan értéken tartják, hogy a személy nem érzékeli azt sem hidegnek, sem pedig melegnek. A szemet leragasztják, a fülre pedig vízálló fejhallgatót helyeznek, amely halk, súgó zajt sugároz folyamatosan a fülekbe, ezen felül pedig a kapcsolattartás eszköze is, hiszen a kísérletvezető a fejhallgatón keresztül képes kommunikálni a kísérleti alannyal. A kutatások mind a mai napig tartanak, de az eredmények a kutatókat igazolták: azok a személyek, akik semmiféle látnoki képességgel nem rendelkeztek, az ingerszegény vizsgálati módszer alkalmazásával képesek voltak pozitív eredményeket felmutatni. Ez azt jelenti egyes kutatók szerint, hogy a látnoki képesség, a clairvoyance képesség mindenkiben megtalálható, de csak akkor érezzük azt, hogy aktiválódott, ha az emberi agy tudatos régióiban olyan erősségű üzeneteket képes küldeni, hogy azt tudomásul is tudjuk venni. Vannak emberek, akik ezekre a jelzésekre valamilyen okból kifolyólag fogékonyabbak, és éber állapotban is képesek venni agyuk ilyetén megérzéseit. A legtöbb embernek azonban úgymond ingerszegénykörnyezetbe kell kerülnie ahhoz, hogy a külvilág zavaró információitól megszabadulva, képessé váljanak arra, hogy megérzéseinket egyáltalán érzékelni tudják.
Erre legalkalmasabb módszer az alvás, amit mindenki művel, amásik módszer pedig a meditációs állapot, vagy annak mélyebb formája a sokat emlegetett transzállapot. Az utóbbi két módszer elsajátítására azonban nem mindenki alkalmas.
/Mikl Ottó összeállítása nyomán/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése