Az 1920-as évekig a hatodik érzéket, vagy más néven a Clairvoyance meglétét, illetve a jelenséget nem, vagy csak szórványosan vizsgálták a kutatók. Pedig látnokokban, jósokban soha nem volt hiány. Sőt, ebben az időben élte fénykorát Edgar Cayce, az amerikai látnokcézár, akit hazájában csak mint „az alvó prófétát” tartották számon. Edgar élete és munkássága egy könyvtárat is megtölthetne, ha létezne ilyen. Egy személyben volt látnok és jós, telepata és csodás képességű gyógyító. Képes volt levitálni és két helyen megjelenni (bilokáció). Érintésére sebek gyógyultak be és tárgyak mozdultak el a közelében. Nagyobb távolságból el tudott téríteni iránytűket, pusztán akarati ráhatással. Tudása transzállapotban nyilvánult meg, amikor is a tanulatlan és műveletlen médium jelentős szellemi változáson ment át. Intelligenciaszintje éber állapotban például a 100-at sem érte el, de transzban mért eredményei 170-es IQ-t mutattak.Fő tevékenysége abból állt, hogy orvosok jelenlétében rejktélyes betegségben szenvedő embereket diagnosztizált, terápiákat javasolt számukra sőt, gyógyszerrecepteket is összeállított. Diagnózisait bonyolult orvosi szakkifejezéseket használva magyarázta meg a jelenlévő orvosoknak, mely megállapítások az esetek jelentős többségében helytállónak bizonyultak. Amikor azonban magához tért, semmire sem emlékezett. Szóval vizsgálati alanyban nem lett volna hiány, de értő, és a témával elfogulatlan szakértőben annál inkább. A Claivoyance vizsgálatára tudományos módszerekkel egészen az 1920-as évekig kellett várni. Ekkor kezdett a témával behatóan foglalkozni dr. B. Rhine és felesége, Louisa, akik abból a feltételezésből indultak ki, hogy ha egy képesség – bármilyen ritka is legyen annak megjelenési formája – egy emberben megtalálható, az mindenkiben jelen kell, hogy legyen, csak más és más intenzitásban. Hogy elméletüket igazolják, egyetemistákon kezdtek el vizsgálatokat végezni. Első lépésként személyiségjegyeik alapján két csoportot hoztak létre. Az egyik csoport zárkózott, az újtól és szokatlan dolgoktól magukat távol tartó emberek voltak. A másik csoportba azok az emberek tartoztak, akiket nyitott gondolkozásúaknak tartunk. A következő tesztsorozatban mindkét csoportot újabb alcsoportra bontották, annak megfelelően, hogy vallásosak vagy sem. A következő kérdéssorozatban pedig arra próbáltak választ kapni, hogy hisznek-e a jelenlévők a parapszichológiában, és hogy éltek-e már át életükben valami olyat, amit ma sem tudnak megmagyarázni maguknak. A tulajdonképpeni vizsgálatok valójában meglehetősen egyszerűek voltak. Ezeket bárki odahaza elvégezheti, nem kell hozzá semmi más, csak dobókockák, meg egy 25 lapos kártyacsomag (Zener-kártya). A dobókockás kísérletnél a vizsgálati alanynak tippelnie kellett, hogy a kísérletvezető páros vagy páratlan számot dob-e a kockával. A kísérletet több százszor végezték el, majd statisztikailag feldolgozták az adott válaszokat. A Zener-kártyás módszernél a kísérletvezető egy paraván mögött foglalt helyet, és az előtte lévő összekevert csomagból húzott egy lapot, amit azonban nem nézhetett meg, hanem lapjával lefelé egy dobozba helyezett. A kapott tippet itt is gondosan lejegyezték. Ahhoz, hogy értékelhető legyen az eredmény, most is több száz menetet tartottak, majd a kapott eredményt statisztikailag értékelték. Dr. Rhine a valószínűségszámítás alapján arra a feltételezésre jutott, hogy ha az eredmények 50 % körül mozognak, akkor a válaszok helyessége, illetve helytelensége csupán a véletlen műve lehet. A kapott eredmények azonban a kutató házaspár teóriáját igazolták! Az a csoport ugyanis, amelyik nyitott személyiségű, vallásos és a parapszichológiában hívő emberekből állt, 65 %-os átlageredményeket produkált. Ez a kísérletsorozat volt az eslő, amelyik igazolni látszott azt, hogy a legtöbb ember rendelkezik olyan képességgel, hogy bizonyos körülmények hatására információk kerülhetnek a birtokukba, amelyeket egyetlen ma ismert érzékszervünk sem szolgáltathat. Sőt, egy további érdekes dologra is fény derült: ha egy gyengén teljesítő kísérleti alany eredményeit szándékosan meghamisították, és nagyon jó eredményeket közöltek vele, a következő tesztsorozatbanokban az érintett személy eredményei ugrásszerűen javulni kezdtek. Ez további bizonyítéknak látszott arra nézve, hogy a látnoki képességet – ha tudattalanul is – de irányítani vagyunk képesek. Rhine professzor és felesége tulajdonképpen azt bizonyította be, hogy a kísérletben részt vevő személyek érzékszerveik használata nélkül is látják a kártyákon az ábrákat, és ez akkor is így van, amikor senki sem tudja, hogy mit ábrázolnak a lapok. Tehát a telepátia, vagyis a gondolatolvasás ez esetben nem játszott közre.
A következő – egyben befejező – részben a jelenség modernebb vizsgálatával foglalkozunk.
/Mikl Ottó összeállítása nyomán/
