Karakterológia /2.rész/

Az előző részben Hippokratész típustanát foglaltuk össze. Ez az az elmélet, amely napjainkban is használatos. Természetesen sokan, sokféleképpen alakították már az eredeti meghatározást, de alapjaiban mindig ugyanaz maradt.

Johannes Gall

A történelem során akadtak olyan gondolkodók is, akik a testfelépítést próbálták a benne lakozó személyiséggel összhangba hozni. Ezek közé tartozik Johann Caspar Lavater (1741–1801) német fiziológus és misztikus is, aki az egyes vérmérsékleti típusok fiziognómiájával foglalkozott. Úgy vélte, összefüggés van a testmagasság és a személyiségvonások között; csak az erős, ép testben lakozhat kiegyensúlyozott személyiség. A fizikailag erős, energikus ember rendszerint magas, izmos, tömör csontú, élete pedig nyugodt, és kellő lelkiereje is van. A gyenge személyiségek viszont fizikailag is kisebb, soványabb alkatúak, gyenge csontozatúak, satnya izomzatúak.

A 18-19. század fordulópontján nagy vitát váltott ki Johannes Gall (1758-1828) frenológiai elképzelése. A tudós a koponyaalak és a személyiség közti összefüggést vizsgálta az ő korában még modernnek számító módszerekkel: rajzolásos mérési eljárással (kranioszkópiával), koponyadudorok letapogatásával, a fej kopogtatásával, a koponyasérültek megfigyelésével. Tette mindezt abból az okból, mert meggyőződése volt: az arc és a koponya egy meghatározott vonásához vagy területéhez speciális lelki sajátosságok vannak hozzárendelve. Elmélete kb. 1860-ig élt, majd elvetették, azonban a frenológia, mint vizsgálati módszer, őt tekinti megalkotójának a történelem.

Ernst Kretschmer

Az első újabb kori jelentős típustan Ernst Kretschmer (1888–1964) német orvos, pszichiáter nevéhez fűződik. tudományos munkásságának középpontjában a testfelépítés és a személyiségjegyek, valamint a lelki zavarok kapcsolata állt. Kretschmer Tübingenben egy neurológiai klinikán dolgozott, és a mániás-depresszív kórképeket, valamint az első világháború hatására kialakult poszttraumás (korabeli megfogalmazásban: hisztériás) kórképeket tanulmányozta.

Munkássága során azon megfigyeléséből indult ki, hogy egyes meghatározott pszichiátriai kórképek és a testfelépítés közt összefüggés van. A cirkuláris pszichózisnál (mániákus depresszió) kerek, piknikus alkat látható, a szkizofrének inkább leptoszom, szikár testűek; egyik alcsoportjuk, a katatón csoport viszont inkább atletikus, izmos és magas.

	testalkat	jellem
Piknikus	Nagy terjedelmű, zömök termet, gyenge izomzattal	labilis érzelemvilág, könnyű ingerelhetőség, kedélyhullámzás, alacsony gátlásszint, gyenge kontroll az érzelmek felett, hajlamos a bőbeszédűségre,tempójuk hangulatuktól függ, társaságkedvelő gondolkodás
Atletikus	Karcsú, magas termet, fejlett kidomborodó izomzattal	változatos lelki élet, érzelmi ls mentális téren inkább tapadnak, nehezen állítódnak át; nehezen befolyásolhatóak, ún. szívós emberek, akik nem könnyen fáradnak el; munkamódjuk szabályos; száraz, néha fantáziátlan gondolkodás
leptosom	Magas sovány termet, lapos mellkas, hosszú vékony kezek és lábak	érzelmi életét kettősség jellemzi, ezért nehezen kiszámítható; zárt típus, mély belső érzelmi élettel; kifelé mást mutat, mint amit érez; erős önfegyelem, állandó kontroll

A szerző tisztában volt azzal, hogy súlyos lelki betegek testalkata alapján nem lehet általános következtetésekre jutni – annak ellenére sem, hogy maga a tipológia pontosan az extrém példák alapján született. Tudományos önkritikával hangsúlyozta azt is, hogy nem minden beteg jelleme felel meg annak a testalkati kategóriának, amelybe belekerül – csak valószínűségi, gyakorisági alapon lehet állítani, hogy a piknikus jellemű személyek inkább köpcösök, a szkizofrének pedig inkább szikárak.

Kretschmer elméletét az amerikai William Sheldon (1898-1977) pszichológus fejlesztette tovább, amelynek részleteit a következő bejegyzésben olvashatják.